A leglátványosabb eleme a felújításnak

A férjemmel nem olyan régen elhatároztuk magunkat, hogy most már nem várhatunk tovább arra, hogy az ingatlanpiac kicsit is visszatérjen a normális állapotba, és megvásárolunk egy erőteljesen felújítandó, ám e gyönyörű helyen lévő, nyugodt környezetet biztosító régebbi ingatlant. Hihetetlen magasan vannak az ingatlan árak, a házfelújítás és a lakásfelújítás pedig egészen egyszerűen rettenetes mértékben megdrágult, azonban hamarosan családot szeretnék alapítani, gyermeket akarunk vállalni. Ha pedig most nem kezdjük el kialakítani a leendő otthonunkat, akkor később már a gyerek mellett kell ezt megoldanunk, amit egyikünk sem szeretne. Amikor már a pici megérkezik egyikünk sem azzal szeretne foglalkozni, hogy festőt keressen, vagy épp a burkoló személyét megtalálja, esetleg egy generál kivitelezőt kutasson fel a házfelújítás feladataihoz, hanem az anyai és apai feladatok ellátására szeretnénk majd koncentrálni, hiszen azt gondolom az is bőven elég nehéz feladatot tartogat majd számunkra.

Meg is vásároltuk az ingatlant, és szinte azonnal el is kezdtünk kivitelezőt keresni, nem volt könnyű dolgunk. Iszonyatosan sok árajánlatot kértünk be, és szerettük volna kiválasztani a legjobb eredményt biztosító szakembert ezek közül, hiszen az otthonunkról van szó, arról a házról, ahol az elkövetkező jó pár évet biztosan el szeretnénk tölteni. Hála a jó égnek az egyik nagyon jó barátnőm ajánlásaként megtaláltuk a Genezisbau csapatát, akik nem csak iszonyatosan gyorsan és hatékonyan, hanem rendkívül szépen is dolgoznak. A szobafestés eredménye kifejezetten megmelengette a szívünket, hiszen közben már útban van a legkisebb családtag, és így a kisfiam szobája hatalmas élménnyé változott számunkra, amikor a szobafestés eredményét megláttuk. Hálás vagyok ennek a profi csapatnak, hogy ennyire gyorsan és ilyen gyönyörű eredménnyel a segítségünkre voltak a házfelújítás során, és mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Biztos vagyok benne, hogy aki őket választja tökéletesen elégedett lesz az eredményekkel.

A gyerekeink kedvence

Az ember a gyermekei számára szeretne megadni mindent, amit csak az életben lehet. Imádjuk a két fiúnkat, és ha tehetnénk tényleg a csillagokat is lehoznánk számukra az égből. Iszonyatosan sokat dolgoztunk azon ami előtt megszülettek, hogy ha egyszer velünk lesznek, akkor tényleg mindent meg tudjunk nekik adni és mutatni ami csak az eszünkbe juthat. Persze itt nem arra kell gondolni, hogy elkényeztetett, céltalan és motiváció nélküli gyerekeket akarunk nevelni belőlük, sőt! Igyekszünk nekik megtanítani mindent, ami ahhoz kell, hogy céltudatos és okos, hatalmas tettekre képes emberek legyenek felnőtt korukban, és ehhez persze az is hozzá tartozik, hogy megtanítjuk őket dolgozni, ám pihenni is, és ami talán egy fokkal még fontosabb, hogy élvezzék az életet és hogy vigyázzanak az egészségükre.

Aki engem ismer tudja, hogy soha semmit sem nyomtan le a gyerekeim torkán, ismerik a csokit és ismernek minden egészségtelen dolgot, úgy, ahogyan az egészségeseket is egyaránt, és igyekszünk egy rendszert és egy egyensúlyi állapotot fenntartani ezek között, hiszen tegyük szívünkre a kezünket, néha mi is megkívánjuk a cukros üdítőket, néha mi is elcsábulunk egy kis csoki ízére, vagy egy-egy zacskó csipszre, esetleg a tévé előtt egy kis pattogatott kukorica ízére. Azt gondolom nincs ezzel probléma, azonban egyéb időszakokban nagyon kell figyelni arra, hogy az ember mit eszik és azt milyen alapanyagokból állítja elő.

A mi családunkban legalább egyszer egy héten mindig is volt hal, amit amióta a gyerekek megszülettek már kettőre emeltem, hiszen egészséges és rengeteg olyan vitamin és ásványi anyag van ezekben az ételekben, amelyekre egészen egyszerűen szüksége van a szervezetnek, nem csak idősebb korban, hanem bizony már kamaszként is. Persze emellett az utazások során rengeteg tengeri herkentyű kerül most már a tányérokra, mert a fiúk elég nagyok hozzá hogy érdekelje őket a helyi ízek és specialitások sora. Ennek örömére az egyik legnagyobb kedvenc most már otthon is a tintahal, és éppen ezért most már néha nem csak kétszer, hanem háromszor is hal kerül az asztalra a héten. Az oceanfood.hu oldaláról pedig iszonyatosan gyorsan és egyszerűen meg tudom rendelni ezeket az alapanyagokat. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ismertesse meg a gyerekeivel ezeket az ételeket, nem csak az ízvilág, hanem az egészségük miatt is.

Az egyik legfontosabb dolog a szakmámban

Én kozmetikusként szerettem volna világ életemben dolgozni, de valahogy az élet nem hogy nem segített ehhez hozzá gyerekként, hanem bizony leginkább egyre távolabb és távolabb sodródtam tőle. Közgazdászként ugyanis egy bankban kezdtem el dolgozni, aztán pedig egy kicsit belekóstoltam az állami szférába is, és meg kell mondjam őszintén, hogy az állami munkahelyeken egyetlen dolog van, ami kifejezetten nagy értéket képvisel a munkavállaló számára, így pedig részemről is a legnagyobb rajongást kapta, hogy iszonyatosan biztos az ember munkahelye. Nekem se igazán kellett tartanom attól, hogy bármi veszélyeztetné az állásomat, így pedig egyben egy biztos megélhetést és egzisztenciát is adott számomra. Persze semmi karrierút és semmi kiteljesedés nem volt a munka terén benne, így a váltáson törtem a fejem. Ahhoz viszont félre kellett tennem, hiszen egy saját vállalkozás beindítása mindig nagy kockázattal és hatalmas erőforrásigénnyel jár.

Most már így három év elteltével azt kell mondjam, hogy iszonyatosan sokat fejlődött a saját vállalkozásom. Biztos és stabil megélhetést nyújt számomra a kozmetikai szalonom, ami tudom hogy a mai világban iszonyatosan nagy dolog és nagy kincs. Jelenleg a legnagyobb problémám, hogy a kezem folyamatosan szárazság jeleit mutatja, akármivel kenem és ápolom, pedig számomra nagyon fontos hogy mindig érdesség nélküli, ápolt kezekkel kezdjek bele bármilyen munkába.

Éppen ezért keresgélni kezdtem a kézápolás szerek között és a szivarvanynaturvilag.hu oldalon rá is találtam azt hiszem a tökéletes megoldásra. Még csak egy hete használom ezt a kézkrémet, de azt kell mondjam, hogy tökéletes eredményt nyújtott már így is. Csak ajánlani tudom mindenkinek a kézápolás szerek közül a medinatural shea vajas krémjét. Biztos vagyok benne, hogy mindenki imádni fogja.

Legnagyobb büszkeségünk

Az ember, hogy ha saját vállalkozás kialakítására adja a fejét, akkor a legnagyobb visszaigazolás számára, hogy a vállalkozás szépen és jól növekszik, és folyamatosan nő a termelés és az árbevétel egyaránt. A mezőgazdasági területeken ez talán kifejezetten nehéznek mondható, hiszen rengeteg dologgal kell egy ilyen szektorban mozgó vállalatnak megbirkózna, ami sokszor tőle független, hiszen gondoljunk csak az időjárásra példaképp. Ha kedvezőtlen a csapadék vagy nagy a fagyhatás, akkor bizony a gazda próbálkozhat sok mindennel, de bizonyos földterület felett már biztosan nem tudja mesterségesen pótolni az időjárás viszontagságai okozta problémákat, és a termés mennyiségében és minőségében látványos hatása lesz annak. Persze mi is mindent igyekszünk ez ellen megtenni, és azt hiszem hogy az eredmények azt mutatják, hogy elég jól is haladunk ezekkel, de sokszor mégis meg tud tréfálni minket is az élet.

Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire jófelé haladunk, hogy immáron sikerült megvenni a cég életében először az első teljesen új és még sosem használt gépünket egy traktor személyében, akit az Odisys és egy nyertes pályázat segítségével tudtunk beszerezni, és már el is neveztük, hiszen annyira szeretik a kollégák, hogy név szerint nevezik amikor valaki felül rá és dolgozik vele. Hihetetlen, hogy ezek a legújabb traktor konstrukciók mennyi funkcióval és lehetőséggel kecsegtetnek a termelés és a földmunka során. Már most imádjuk, és abban is biztosak vagyunk, hogy a jövőben rengeteg lehetőséget és még nagyobb sikert és növekedést fog biztosítani számunkra. Én mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy ha pályázat útján, vagy akár saját erőből traktor beszerzés válik számára szükségessé, mindenképp olyan beszerzési forrást válasszon, akik munkájára és segítségére hosszú távon is számítani tud, és bizony a kiválasztás területén is legalább olyan profi segítséget tudnak nyújtani mint a beszerzésben, ilyen viszonylatban pedig az Odisys csapatát maximálisan ajánlani tudom.

Budapest környéki legjobb árakkal

Az ember, ha mondjuk egy klímaszerelés kivitelezésére csapatot keres nagyon pontosan és körültekintően kell eljárnia a választást illetően, persze csak ha nem akar magának a munkálatok alatt plusz meglepetés költségeket és a befejezési határidő folyamatos tologatását. Mert sajnos azt látom a piacon, hogy ez egyre inkább „divat” lett a kivitelezők esetében, persze tisztelet a kivételnek, és nekünk megbízóknak pont ezeket a kivételeket kell valahogy megtalálni. Az én taktikám ebben az ajánlás kérés. Meghallgatom a negatív véleményeket is, hiszen tudom, hogy oda biztosan nem szabad betérnem a beszámolók alapján, de természetesen a cél olyan vállalkozók, kivitelezők megtalálása, akik pozitív véleményt és nyomot hagynak maguk után, és elmondhatjuk, hogy tökéletesen, gyorsan és megbízhatóan dolgoznak.

Persze ha ilyen ajánlásokkal rendelkezünk, akkor indulhat az ár felkutatása, hiszen koránt sem mindegy, hogy ugyanazt a minőségi eredményt milyen költségvonzattal tudja az ember megoldani a családi háza vagy akár az irodája, csarnoka, raktárja területén. Én ebben könyörtelen vagyok, hiszen három gyerekem van, és számomra tényleg minden forint számít egy-egy ilyen beruházás esetében.

A legutolsó családi projektünk a klímarendszer telepítés volt, és megmondom őszintén, hogy amikor megláttam egy-egy vállalkozó esetében a klímaszerelés árak milyen nagyságrendet ütnek meg, azt hittem rosszul látok. Nagyon könnyen lehet tehát beleesni abba a csapdába, hogy az ember azt gondolja, hogy minőségi munkának nagyon megkérik az árát, de el kell mondjam, hogy budapest környékén a legjobb klímaszerelés árak tekintetében a djgepeszet csapata vezet toronymagasan. Azóta pedig már nekünk is beszerelték a klímarendszert, és el kell mondjam, hogy jobb és minőségibb munkát biztosan nem kaphattunk volna senki mástól. A fentiek tekintetében pedig csak ajánlani tudom őket, hogy ha bárki klímaszerelés munkálatának megoldására keres kivitelezőt.

Kényelmes, gyors és finom

Amikor megszülettek a gyerekeink mi is jobban elkezdtünk odafigyelni a férjemmel arra, hogy mit és milyen formában viszünk be a szervezetünkbe. Ez nem jelenti azt az esetünkben, hogy átalakítottuk volna a teljes táplálkozásunkat, vagy hogy áttértünk volna valamilyen szélsőséges diéta formára, hanem csak odafigyelünk hogy a napi vitaminbevitel, a vízfogyasztás, a bevitt ételek rost és tápanyagtartalma az egészségünket építse, ne pedig rombolja, hiszen rengeteg olyan étel és ital található meg a polcokon, ami bizony ezt okozza.

Számunkra az is nagy feladat volt például hogy a szénsavas és cukros üdítő italokat lecseréljük. Leginkább a férjem számára okozott ez nehézséget, de most már biztos vagyok benne, hogy ő is örül, hogy ezt megléptük, hiszen nagyon sokat fogyott már csak ez által az egy változtatás által is. Persze ezeket az üdítőket pótolni kellett valamivel, és azt hiszem, hogy meg is találtuk a tökéletes társat ehhez a https://simigyumolcsle.hu/ gyümölcslé segítségével.

Ezek a termékek egyrészt tényleg nagyon finomak, olyannyira, hogy a gyerekek például még egyszer sem mondták, hogy bármelyikből nem kérnek, sőt, inkább már arra lettem figyelmes, hogy örülnek, hogy ha egy-egy adag gyümölcslé megérkezik, és várják, sőt sokszor már direktben kérnek valamelyikből. Ezeket a gyümölcsleveket ugyanis mi nem boltban vesszük, hiszen az oldalukról iszonyat kényelmesen és gyorsan meg tudjuk rendelni bármelyik kínált terméket, és a házhoz szállítással tulajdonképpen úgy tudjuk ezeket beszerezni, hogy még csak ki sem kell mozdulni a házunkból. Nem csak emiatt imádjuk és fogyasztjuk ezeket a termékeket természetesen, de azért a mostani nehezebb helyzetekben ez is igen nagy szempont tud lenni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki ezeket a leveket, mert nagyon jótékony hatással vannak az emberi szervezetre, a gyerekek pedig imádják, még akkor is, ha nehezebben eszik meg a zöldségeket és gyümölcsöket.

Az irodám új kelléke

Hála a jó égnek most már én is ott tartok, hogy a vállalkozásom nem csak sikeresen elindult és működik, hanem irodát rendezhettem be, már birtokba is vehettem, és jelenleg az apróbb kiegészítőket, irodaszereket szerzem be a mindennapi munka zavartalan működéséhez. Nem volt könnyű az indulás, mint ahogyan az azt megelőző tervezési időszak sem, mert ezer felé kellett előre gondolkodni, megtervezni és szervezni a folyamatokat, felvenni a megfelelő embereket és megoldani a különböző jogszabályi előírásoknak való megfelelést. Hihetetlen sok energiát és erőt emésztett fel ez a folyamat és nagyon örülök, hogy most már egy kicsit olyan dolgokkal tudok foglalkozni, amik simogatják a lelkem és feltöltenek, amik erősítik bennem azt, hogy sikerült minden amit az elmúlt egy évre terveztem, és a vállalkozás megnyílt és tökéletesen működik.

Nem is olyan régen döbbentem rá este, amikor dolgoztam, hogy kellene néhány lámpa, főleg az asztalra lenne szükségem egy szuper fényforrásra, hiszen ha este dolgozok sokkal kényelmesebb, hogy ha nem a fő lámba világít a falon, hanem az asztalon kényelmesen tudom megfelelő helyre irányítani a fényt ha szükség van rá, ráadásul szeretnék egy hangulatosabb álló lámpát is beszerezni, ami kellemesebb hangulatot ad számomra már az este folyamán. Hála a jó égnek az extrembazar.hu oldalon találtam egy tökéletes példányt mindkét igényemre, hiszen ezen az oldalon nem csak rengeteg féle lámpa található, de nagyon praktikusak és különlegesek is vannak köztük, amit hihetetlen gyorsan és könnyen meg tudtam rendelni és nagyon remélem, hogy ugyanolyan gyorsan meg is fog érkezni, mint bármelyik másik termék amit eddig innen rendeltem. Eddig maximálisan elégedett voltam ennek az oldalnak a termékeivel és a kiszolgálásával is, és biztos vagyok benne, hogy eztán sem lesz ez másképp. Ennek alapján mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha lámpa vásárláson gondolkodik, mindenképp keresse fel ezt az oldalt.

Otthoni kényeztetés ajándékba

A jó házasság titka bizonyára sok apró dologból tevődik össze, azonban én egy dologban biztos vagyok, hogy mi a férjemmel nem lennénk ennyire harmonikus és jó házasságban, hogy ha nem figyelnénk egymás minden kis apró rezzenését rendszeresen és nem próbálnánk meg mindig segíteni a másik életét, legyen szó mentális vagy fizikális stresszről, munkáról, problémákról, vagy épp a sikereknek való örömről, a nagy eredmények megünnepléséről, mert bizony ez is nagyon fontos. Mi kiemelt figyelmet fordítunk arra is, hogy megünnepeljük és kellőképp hálát adjunk a jó dolgokért, a sikerekért, akár a családi életet, akár a munkát tekintve.

Valamelyik nap például mikor hazaértem egy hatalmas meglepetés várt, amit a férjemtől kaptam. Tudja ugyanis, hogy régen mennyire sokat jelentett nekem, hogy egy-egy alkalommal eljutottam masszázsra, és fel tudtam szabadítani a felgyülemlett és elraktározott stresszt az izmaimból. Mert bizony én nagyon a nyakam és vállövem izmaimra pakolom a mindennapi stresszt, ami aztán egy idő után azt eredményezi hogy teljesen beáll a nyakam kezem. Nagyon nehezen tudok ezektől a fájdalmaktól ekkor szabadulni. Több forró fürdő és sok-sok idő kell hozzá, ami megkeseríti a mindennapjaimat ebben az időben.

Éppen ezért a férjem rendelt nekem egy hatalmas segítséget a leakcioztuk.hu oldaláról, egy shiatsu nyakmasszírozó keretében. Nagyon meglepődtem ezen a kedves ajándékon, de el kell mondjam, hatalmas segítséget jelent. Majdnem minden második nap használom és amellett, hogy sokkal jobban fel tudom oldani a stresszt, a nyakam sincs beállva azóta, amióta megkaptam. Nagyon örültem a kedves meglepetésnek. Mindenkinek csak ajánlani tudom ennek a kis eszköznek a használatát. Nem fogja megbánni, ha megrendeli.

Kis cukrászdám öröme

Amikor én elkezdtem a cukrász iskolát már bőven megvolt a közgazdász diplomám, hiszen a szüleimnek nyilván egy kikötése volt a saját cukrászda nyitásához, hogy legyen először egy szakmám, egy diplomám, amivel bármikor el tudok helyezkedni ha úgy van. Persze egyáltalán nem jött a saját vállalkozás miatt rosszul nekem ez a diploma, és ezért is nem is neheztelek rájuk, és nem is nehezteltem sosem. Nagyon sok hasznát veszem ma annak a sok tudásnak amit az egyetemen a fejembe tömtek, még akkor is, ha azóta már megnyitásra került a saját kis ékszerdoboz cukim is.

Most pedig szükségem volt az étlapokhoz, asztali kártyákhoz valakire, aki a termékfotózás témakörében nem csak jártas, de tökéletes képeket tud készíteni nekem. Olyanokat, amik nem csak szépek és valósághűek, színesek és elég részletgazdagok, hanem gusztusosan mutatják az egyes sütiket. Számos olyan verziót láttam ugyanis a neten, ami szép volt kép formájában és technikailag, de egyáltalán nem váltott ki semmilyen ingert arra, hogy az ember megkóstolja vagy megegye azokat.

Hála a jó égnek én a legjobb fotós mellett döntöttem, hiszen a https://szikyfoto.hu/ nyújtotta képek nem csak szépek, de hihetetlen jók a reklám világában is. Tudom hogy egy ételt se könnyű szépen fotózni, nem még hogy egy-egy süteményfajtát, de Peti tökéletesen megoldotta ezt a feladatot. Nagyon elégedett vagyok vele, az árlista pedig gyönyörűen mutat az asztalokon és a neten is. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Sziky fotót, ha gyönyörű és esztétikus képeket szeretne, egy olyan fotóstól, akivel élmény a közös munka. Biztosan maradéktalan elégedett lesz az eredménnyel, csak úgy mint én.

Ajándék kerestetett

Az ember vagy nagyon ajándékozós, és akkor viszonylag könnyen veszi az ajándék beszerzése, csomagolása és átadása körüli akadályokat, vagy nagyon nem, és akkor kínszenvedés ez számára. Én bizony a második körbe tartozom, és nekem mindig nagyon nehéz kitalálni is az ajándékot és átadni is. Egyszerűen annyira zavarban vagyok ilyenkor, hogy azt sem tudom fiú vagyok-e vagy lány, nem beszélve arról, hogy nagyon nagy fejtörést okoz mindig az ajándék tárgya, mert szeretnék örömet is okozni, de a használhatóság is nagyon fontos szerintem, nem beszélve arról, hogy a személyes jelleg sem hiányozhat az ajándékból.

Így futottam hát neki a nagymamám hetvenedik szülinapjának ajándék beszerzéshez is. Fogalmam nem volt, hogy mit vegyek neki, csak azt tudtam, hogy valami balatoni kellene, mert rengeteg időt töltöttünk a Balatonnál mikor kicsik voltunk a testvéremmel, és hogy nem szereti sem a fényképeket a falra tenni, sem pedig a festményeket. Ebből pedig kiötlöttük a párommal, hogy hát akkor mi lenne, ha egy vászonképet vennék neki ajándékba.

Kicsit utána érdeklődtünk, mert az ő egyik nagyon jó ismerőse nagyon szereti az ilyen képeket, van neki több is belőle, és nem a képből csináltatott fajta, hanem a tájkép jelleg, amilyet én is szeretnék ajándékba adni a nagyinak. Nem is kellett csalódnunk, hiszen a https://szalaibalazs.hu/ oldalt ajánlotta, ahol valóban gyönyörűbbnél gyönyörűbb képekre leltünk, és ahol szerencsémre volt egy csodaszép balatoni vászonkép is. Több sem kellett, azonnal meg is rendeltem és nagyon gyorsan kézhez is kaptam. Élőben pedig még gyönyörűbb volt mint a világháló oldalán.

A nagyi nagyon örült neki. Meg is könnyezte, és hát mondanom sem kell, hogy én is, hiszen alapból nem igen viselem jól ezeket a helyzeteket, nem még annál az embernél, aki felnevelt, és akinek láthatóan minden emléket vissza is idézett ez a kép, és rögtön a kedvence lett. Jobban nem is választhattunk volna, az biztos.