Én kozmetikusként szerettem volna világ életemben dolgozni, de valahogy az élet nem hogy nem segített ehhez hozzá gyerekként, hanem bizony leginkább egyre távolabb és távolabb sodródtam tőle. Közgazdászként ugyanis egy bankban kezdtem el dolgozni, aztán pedig egy kicsit belekóstoltam az állami szférába is, és meg kell mondjam őszintén, hogy az állami munkahelyeken egyetlen dolog van, ami kifejezetten nagy értéket képvisel a munkavállaló számára, így pedig részemről is a legnagyobb rajongást kapta, hogy iszonyatosan biztos az ember munkahelye. Nekem se igazán kellett tartanom attól, hogy bármi veszélyeztetné az állásomat, így pedig egyben egy biztos megélhetést és egzisztenciát is adott számomra. Persze semmi karrierút és semmi kiteljesedés nem volt a munka terén benne, így a váltáson törtem a fejem. Ahhoz viszont félre kellett tennem, hiszen egy saját vállalkozás beindítása mindig nagy kockázattal és hatalmas erőforrásigénnyel jár.
Most már így három év elteltével azt kell mondjam, hogy iszonyatosan sokat fejlődött a saját vállalkozásom. Biztos és stabil megélhetést nyújt számomra a kozmetikai szalonom, ami tudom hogy a mai világban iszonyatosan nagy dolog és nagy kincs. Jelenleg a legnagyobb problémám, hogy a kezem folyamatosan szárazság jeleit mutatja, akármivel kenem és ápolom, pedig számomra nagyon fontos hogy mindig érdesség nélküli, ápolt kezekkel kezdjek bele bármilyen munkába.
Éppen ezért keresgélni kezdtem a kézápolás szerek között és a szivarvanynaturvilag.hu oldalon rá is találtam azt hiszem a tökéletes megoldásra. Még csak egy hete használom ezt a kézkrémet, de azt kell mondjam, hogy tökéletes eredményt nyújtott már így is. Csak ajánlani tudom mindenkinek a kézápolás szerek közül a medinatural shea vajas krémjét. Biztos vagyok benne, hogy mindenki imádni fogja.