Amikor az ember házasságot köt valakivel egy szövetséget vállal. Egy olyan szövetséget, ahol már nem egyedül lépked a sakktáblán, hanem ketten, vagy ha vannak gyerekek akkor nyilván már többen, mert a lépés mindenki életére hatással lesz hosszú távon is és természetesen rövid távon egyaránt. Mi nagyon szépen menetelünk végig a feladatok és akadályok között, rengeteget beszélgetünk, és minden döntés a saját, de kikérjük egymás véleményét. Én most nagyon nem tudom hogy mit csináljak, mert két éves a kisfiunk, és nagyon szereti a gyerekeket, szeret közösségben lenni, de mégis úgy érzem, hogy ha beadnám a bölcsibe, akkor nem adnám meg neki ami jár, és ami talán a legjobb lenne számára, viszont kaptam egy nagyon jó ajánlatot, egy hat órás munkaviszonyban, és bizony el kellene döntenem hogy mi tévő legyek. De nem igazán tudok dönteni, mert azt érzem, hogy nincs jó döntés.
A férjem véleményét kikértem, és látom, hogy ez tényleg egy nehéz kérdés, mert ő is azt mondta, hogy ezt átgondolná, és nem válaszolna rögtön, nem mondana véleményt, egy kicsit jobban át kell gondolnia a kérdéskört. Ő az a típus, aki nem mindig egyértelmű mondatokkal reagál vagy válaszol ha véleménye van, hanem egyértelmű jelekkel. Kis apró gesztussal vagy meglepetéssel, egy-egy tárggyal.
És hát ez így történt most is, mert a minap, amikor haza értem a szokásos reggeli futásomból, az asztalon várt egy kis doboz, benne pedig egy ipad tok. Ez pedig tudom, hogy egyértelmű jelzés arra, hogy menjek és vállaljam el szerinte a hat órás munkát, mert a tok az ipadra ahhoz kell, hogy tudjam végezni normálisan a munkámat. Én még nem tudom hogy döntök, mindenesetre az ő véleményét már tudom, és az is tény, hogy nagyon örülök ennek a toknak, mert egészen elképesztően gyönyörű és még sosem láttam ilyen egyedi szépséget sehol sem. Tehát egy tokkal már beljebb vagyok, a döntést pedig 24 órán belül meg kell hoznom.